Igen, megharapott a görényem!
De nem akár hogyan. Mivel rossz volt és olyat csinált amit sosem szokott (megharapta Páromat, mert a ketrecbe épp kaját adott neki, és L**** azt hitte hogy az husit kap megharapta). Én mint jó gazdi meg akartam nevelni és kapott kettő taslit a fejére. A kezem után kapott és rászájzárazott az ujjamra. Nem akarta elengedni (hihetetlenül fájt, rotyogott az ujjam a szájában) csapvíz alá kelett tartani a fejét. ekkor engedte el. Ez késő este volt. Gyorsan lefertőtlenítettük, és vagy fél órát fogtam még az ujjamat, mert rettenetesen fájt. A csonthártyát is elkapta, és a körmömet is átszakította a körömágy felöli részen. Szóval elég szépen elkapott. Le kelett jegelni az ujjamat, és csak úgy tudtam elaludni. Gondolhatjátok, a zacskó jég az ujjamra tekerve, benne egy műanyag edénybe, hogy az ágy ne legyen vizes amikor olvad a jég. Persze Párom féltett nagyon és 2 óránként felkelt éjszaka és megnézte az ujjamat nem fut-e a piros csík, mivel lusta voltam bemenni már a sürgősségire egy nyamvadt harapás miatt. Másnap reggel oda vezetett az első utam, azaz a balesetire (előtte természetesen regisztrálni kelett). a dokinak megmutattam, mire rávágta hogy ki kell vágni. Mondom magamba ezt nagyon gyorsan elfelejtheti, én nem leszek gyakorlópálya senkinek (mivel a mi kórházunk oktató korház), nem fognak bökdösni, vagdosni, metcegetni... Mondtam a dokinek, hogy legutóbb amikor voltam harapás miatt, akkor egy sima párakötést kaptam és egy tetanuszt a csülkömbe. Igazából ezért is mentem be, hogy tetanuszt kapjak. Elmondása alapján 5 évente lehet tetanuszt kapni (basszus akkor feleslegesen jöttem be-gondoltam magamban) így nem ad. Az aszisztens csajoknak sem tetszett a hozzáálásom. Lezarom, engem ne bökdössön és vagsosson senki. Megmondtam nekik, hogy rakjanak rá egy kötést, azt mehessek isten hírével. Mondta a doki oké, de aláírom a papírt hogy nem vállalom a beavatkozást. Természetesen! Elkészült a papír (erről még írok később) bekötözték az ujjam felvilágosított, hogy ha belázasodom, vagy gennyezik az ujjam azonnal menjek vissza és nem úszom meg a kimetszést. Mondtam hogy oké, oszt mentem is. 2 nap mulva kelett visszamennem kontrolra. Szerencsére a seb reakció mentes volt így nem kelett kivágni. (Hát persze hogy nem... egy kis "karcolást"???) Ez volt szombaton, mármint a kontroll.
Nos a papír... mikor meghalottam, hogy 3 példányt kérnek, már tudtam hogy itt még nincs vége az ellátásomnak... 1 marad a kórháznak (amit aláírtam), 1 jön nekem -mármint a háziorvosomnak, és 1 megy az ÁNTSZ-nek. HOPPÁ! Ekkor pergett le előttem, hogy L**** nincs is beoltva veszettség ellen!!! Egyből a veszettségelleni kúra jutott eszembe. anno kaptam eggyet, mikor egy kutya megharapott, nah nem részletezem nem volt kellemes 1 hónap alatt 10 injekciót kapni... Mikor kijöttem a balesetiről és elolvastam a papírt, láttam hogy le volt írva: Háziorvosomnál és az ÁNTSZ-nél saját felelősségemre jelentkezem. Uhh... ondtam magamba majd, ráér... Ühüm... Hétfőn már jött is a papír, hogy minnél előbb jelenjek meg az ÁNTSZ-ben. Kedden suli után el is mentem, 1 telefonszámot kért el a csaj, mert akihez mennem kelet volna, ő ne volt benn. Odaatam és mentem is a háziorvosomhoz. Ott megmutattam a papírt, és mondta hogy figyeljem a görényt 14 napig, és ha bármi változást látok rajta azonnal menjek és mondjam el neki, akkor ő értesíti az állatorvost. Oké, monstam. Mikor hazaértem, egyből telefonáltak az ÁNTSZ-ből... beszéltek az állatorvossal, és ki fog jönni a házhoz megnézni az állatot és megfigyelni. Mondom fasza, megadtam a lakcímemet és a telefonszámomat-amit az állatorvosnak odaadnak, és majd ő hívni fog hogy nekem mikor jó. Beleegyeztem természetesen... Most ott vagyok hogy várok, mikor hív az állatorvos. Veszettnek nem lehet veszett L***, mert kinn a lakáson kívül talán ha 2x volt... Így valószínű, hogy nem kell majd a kúrát megkapnom, naggyon remélem!
2011.március 29 (kedd)
|